2014. július 18., péntek

24.Fejezet

24.Fejezet-"Ez a lány még mindig megőrjít!"

Már harmadik napja, hogy történt az incidens.
Ma engednek haza minket erről a helyről.
Kezd elegem lenni a kórházakból. Minden csupa fehér mindenhol, és a fertőtlenítő illat tölti meg mindenhol a helyet. Akkor is ezt érzem mikor ki lépek az utcára, amit mostanában nem sűrűn tettem meg. Max. a lenti büféig megyek, ahonnan most is jövök visszafele. Minden időmet Harry mellett töltöm, és ennél nem is lehetnék boldogabb.
Amikor Anne és anya is tudatosult a körülöttünk történtekről, alig tudtuk őket megnyugtatni, és lebeszélni a látogatásról. Végül sikerült, cserébe megígértük, hogy mint olyan állapotban lesz a göndöröm, megyünk látogatóba.
 Épp a büféből jövök vissza mint az imént említettem, gondoltam hozok magunknak valami reggelit, mint az elmúlt napokban is tettem.
Már alig várom, hogy végre a saját ágyunkban aludhassak, hiszen esténként vagy szűkösen az ágyon aludtam Harryvel, vagy a kényelmetlen kórházi széken hajtottam álomra a fejem.
 -Jó reggelt!-köszöntöttem Harryt a kórterembe belépve, és ügyesen a tálcával egyensúlyozva lábammal becsuktam az ajtót.
 -Jó reggelt Szépségem!-köszöntött reggeli rekedtes hangján, és hatalmas mosoly ült ki arcára, aminek köszönhetően előjöttek kis gödröcskéi, amiket én úgy imádok.
 -Jó étvágyat!-adtam egy csókot puha ajkaira.-Ha végeztél, öltözzünk fel, én addig bepakolok, és amint megjöttek az eredmények, mehetünk is!-tettem le ölébe a nagy tálcát, és az ágya végébe terítettem egy fekete szűk farmert, meg egy egyszerű fehér pólót, miközben mosolyogva falatozva nézte minden egyes mozdulatomat.
Amint végzett a jól kiérdemelt reggelijével, elé léptem pólójával a kezemben, és rá segítettem, mivel az öltözködés is elég nehézkes. A zúzódása elég csúnya, és nővért is küldtek aki segített volna neki esténként a fürdetésben, de inkább egyből magamra vállaltam gondozását.
Leguggoltam, hogy lassan lábait belehelyezze a nadrágba, majd fentebb emeltem rajta. Láthatóan tetszett neki ez a helyzet, különösen mikor begomboltam nadrágját, mert összekulcsolva ujjainkat felnevetett.
 -Mi az?-kérdeztem mosolyogva. 
 -Ez nem fordítva szokott történni?-vigyorgott még mindig. 
 -Hogy?-húztam fel a szemöldököm válaszra várva.
 -Általában kifelé szoktad gombolni a nadrágom, nem pedig befelé. Sőt szinte leszoktad rólam tépni.-súgta fülembe utolsó mondatát. Tátva maradt a szám válaszán, és bele boxolgattam a karjába, mire ő azokat maga elé tartva, védekezni próbált.
Ekkor lépett be az orvos, aki látványunkon jókat mosolygott.
 -Jó reggelt Doktor Úr.-köszöntöttem egy kedves mosollyal arcomon, Harry mellett megállva, aki egyfolytában a hátamat csipkedte, így alig tudtam egy helyben megállni, míg ő pajkosan vigyorgott.
 -Köszönöm! Látom maguknak is jól telik! Szóval megérkeztek a leletek, hála az égnek minden rendben van, és akár még ma elhagyhatják a kórházat.-közölte velünk mosolyogva.
 -Köszönök szépen mindent!-rázott vele kezet, és folytatta.-Akkor mi szerintem nem soká indulunk is a Kisasszonynak hála!-biccentett felém mosolyogva.
Ahogy mondta Harry, hívtuk is Zaynt, aki értünk jött, és végre mi is fogva a cuccainkat kiléptünk a folyosóra. Átkaroltam a derekát, ő pedig vállamra téve a kezét kapaszkodott bennem, mivel még a járás is kis nehézséget okozott neki.

Amint hazaértünk, Zurie és Tori édes nevetését hallottuk meg a nappali felől. 
Azóta amióta szabadok lettünk, Tori itt van velünk az én szobámba, mivel én mindig Harryvel alszom, és Zurie meg Emma is gyakori vendégek nálunk, de sajnos én nem sokat találkoztam velük, hiszen minden időmet a kórházba töltöttem. Ott volt rám szükség.
 -Sziasztok!-köszöntünk Harryvel, a nevetés forrását keresve. Amikor megtaláltuk azt nekem is mosolyra húzódott a szám, a családi kis idillen. Niall feküdt a földön, mellette Tori, és a szőke hasán ült Zurie, mind hárman nevettek.
 -Helló!-támaszkodott fel könyökére bátyám, miközben Zurie édes kacagással szaladt ölelő karjaim közé. Harry is így tett, majd leültek a földre játszani.
 -Szia, te csaj!-ölet meg Tori jó kedvűen.
 -Kértek valamit enni, mert én éhen halok.-mosolygott Niall, majd mikor mellettünk elhaladt, végig simított barátnőm karján, nekem pedig egy cuppanós puszit nyomott arcomra.
 -Elly!-sikított szinte Eleanor,és a lépcsőről leszaladva, nyakamba ugrott.
 -Eleanor, megfojtasz!-nevettem.
 -De olyan régen láttalak!-nyavalygott, és  ha lehetséges, még erősebben szorított.
 -Mire ez a nagy boldogság, azon kívül, hogy persze látsz minket.-kuncogtam.
 .Képzeld két hét múlva esküvő. Ez már végleges!-bólogatott nevetve.-Szóval remélem te is meg a Göndörke, na meg a pici is jól van.-folytatta izgatottan. Csak mosolyogva bólintottam. Nem is értem, hogy tudtak egy egész esküvőt megszervezni, méghozzá két hét múlvára, de néha elfelejtem, hogy Louis a legnagyobb fiú banda tagja, és nagy ismertséggel rendelkezik. De mindegy is, mert ők boldogok, és ez a legfontosabb.
És ha jól láttam a dolgokat Tori és Niall is kezd nyitni egymás felé újból. Egyáltalán nem bánom, sőt! De remélem Tori tanult a hibájából, és nem bántja meg újból Niallt, de erről még rendesen kifogom faggatni őket, az egyszer szent.

Ebéd idő van. Mindenki za asztalnál ül, és hangosan társalog. Talán túl hangosan, de ami a legjobban meglepett, az az hogy az én imádott kishúgomnak hallatszik ki legjobban a hangja.
A konyhában öntöttem magamnak egy pohár citromos vizet, mikor két kar fonódott át derekamon.
 -Éhes vagyok!-dörmögte a nyakamba, puszik kíséretében.
 -Mindjárt tálaljuk.-mosolyogtam. 
 -De nem arra!-fordított meg. Gyengéden felültetett a pultra combomnál fogva, és édesen vigyorogva reakciómra várt, miközben orrunk helye majd hogy nem összeért. Tudtam mire gondolt. Én is hasonlóan éreztem. Vágytam rá, minden pockikámmal, de ellent kellett állnom, amit kicsit sem könnyített meg. Egyetlen egy érintésétől megremegett a lábam, és ahogy mély hangjával bele suttog valami édeset fülembe, beleborzong egész testem, és jól esően libabőrös leszek. 
De még mindig fáj a bordája, tudom.
Lecsapott végül ajkaimra, mivel erősebbnek bizonyultam mint hittem, vadul falta őket, mint ha még sosem ízlelte volna azokat.
 -Most nem lehet!-váltam el tőle zihálva, homlokomat övének döntve.
 -Tudom, de olyan nehéz. Nem bírom ki, hogy ne érjek hozzád!-mondta szomorúan, és fejét mellkasomba fúrta.
 -Csak pár nap, ígérem!-suttogtam göndör fürtjei közé. Nem tudtam mit mondani neki. Átéreztem a kínját, de kicsit boldog is voltam. Sőt, kifejezetten örültem, amiért én váltottam ki ezt belőle. Hiszen rám vágyott ennyire, és ez bevallom tetszett.
 -Hoppá! Zavarok?-jött be nevetve Tori.
 -Gyere csak. Úgyis végeztünk.-ugrottam le talpamra Harry elé, akinek kerültem tekintetét, különben még elgyengülök, majd kuncogva, ügyesen kikerülve őt.
Barátnőmmel össze mosolyogtunk, majd a pultról elvettem az egyik adag kaját, és az étkezőre letettem. Niall mellé ültem le aki szerelmet vallott egy csirke szárnynak, miközben próbáltam kiszedni belőle, hogy állnak Torival.
 -Na! Niall, figyelj már! Akkor mi van veled, meg Torival?
 -Egy pillanat, pszt!-emelte számhoz mutatóujját.
 -Niall, tedd le azt a csirkét, és figyelj végre rám!-szorítottam meg ujját amivel betapasztotta ajkaim.
 -Jesszusom, de erős vagy!-kapta el hirtelen, és felém lövelt egy szikrákat szúró tekintetet, majd meglágyulva közelebb hajolt.-Ne itt! Majd máshol válaszolok, nem akarom, hogy meghallja!-nézett a szemembe, kipirult arcával.
Bólintottam egy aprót nevetve, majd összeborzoltam, a már amúgy is kócos haját.
 -Hogy van a  baba?-terelte el a témát, amely őszintén meglepett.
 -Egész jól, gondolom.-vontam meg a vállam mosolyogva.-Bár mostanában mindig ehetnékem van, és gyakran vagyok rosszul is e-miatt, de amúgy minden oké. Ha tehetném, egész nap zabálnék.
 -Akkor a baba rám fog hasonlítani.-nevetett. Hülyeségén én is elkezdtem kacagni, ekkor láttam meg Harryt, aki az ajtófélfának támaszkodva, édesen mosolyogva engem lesett.
Én is rápillantottam, majd leült velünk szembe ő is ebédelni.
Miután végeztünk, én feltávoztam a szobámba, majd pár perc múlva ajtó nyitódásra lettem figyelmes, de nem fordultam felé, csupán leültem az ágyra, és hátul kezemmel támaszkodtam.
Harry volt az, ami kicsit sem lepett meg. 
 -Hoztam fagyit!-villantott felém egy hatalmas mosolyt.
Leült velem szembe, és édesen kémlelete a krémes finomságot. Belemártott egyet a kanállal, és a számba nyomta.
 -Na?
 -Finom! Kaphatok még?-nyavalyogtam neki, amint lenyeltem. Aranyosan  felkacagott, és mutatóujjával letörölte a számsarkában maradt fagylaltot, amit ő lecuppantott. 
 -Persze Szívem.-nevetett.-Előtte kérdezhetek valamit? 
 -Ne kímélj!-mosolyogtam rá, de mikor kissé elkomorult arca, nekem is eltűnt mosolyom.
 -Ugye nem haragszol rám, a vitánk miatt, ami tudod az nap volt mikor..-lassan beszélt, mégsem volt nyugodt. Homlokáról pedig nem lehetett eltüntetni a ráncokat, melyek aggodalmát jelezték.
 -Jaj, te csacsi!-fészkelődtem közelebb hozzá.-Dehogy haragszom! Számomra az volt a bocsánat kérés, mikor megmentettél.Amit még mindig nem tudok felfogni!-mosolyogtam rá halványan, míg végig simítottam puha bőrén, ezzel elérve, hogy gyönyörű szemeit megpillanthassam.
 -Mit nem tudsz felfogni?-húzta fel kíváncsian szemöldökét.
 -Hogy, hogy tehetted ezt? Hogy lövethetted le magad, miattam?!
 -Mi? Komolyan?! Nem miattad, ha nem érted! Mit nem értesz ezen? Azért tettem, mert szeretlek! Ennyire egyszerű!-kapta fel hirtelen a vizet. Fölpattant az ágyról, és onnan kiabálva nekem, mire én követtem a példáját. Lemásztam az ágyról, és elé álltam.
 -Akkor egy dologra válaszolj nekem, és őszintén!-mondtam szorosan elé lépve.
 -Mire?-tárta szét idegesen kezeit.
 -Tudtad, hogy meg fog lőni?-néztem szemeibe, olyan mélyen, ahogy azt csak lehet, de mivel nem jött válasz, feltettem újra, valamivel több indulattal.
 -Számítottam rá.-mondta őszintén. Kezeit erőtlenül maga mellé ejtette, és fejét lehajtotta, így megszakítva a kontaktust.
 -Akkor miért tetted? Van fogalmad róla mi történhetett volna, ha máshol talál el, ahol a mellény már nem véd? Normális vagy? Megáll az eszem! Mi van ha máshol lő meg, én.. én.. ezt nem hiszem el!-emeltem fel a hangom, és idegesen hajamba túrtam.
 -Azért tetted mert szeretlek! És igen, tudtam mi van ha máshol talál el! De nem érdekelt! És tudod miért? Mert csak az hajtott, hogy újra karjaimba tarthassalak, és édes csókjaiddal feküdjek le éjszakánként, téged biztonságban tudva!-kiabálta vissza, mire könnyek szöktek mindkettőnk szemébe.
 -Nem tudom, hogy köszönetet mondjak, vagy szidjalak össze. Nem tudom, hogy bátornak, vagy inkább őrültnek hívjalak. De azt tudom, hogy halálosan hálás vagyok neked! Megmentettél! És nem, nem csak Jeketől. Hanem önmagamtól is! Tudod, mire célzom ezzel. Ha te nem lennél nekem, nem csupán ez a négy heg kapna helyet, talán több száz. De mióta te vagy nekem, azóta minden jobb. Szebbnek látom melletted a világot. Megváltoztattad az életem. Fogd fel, hogy szeretlek, és féltelek! Nélküled egy senki vagyok!-mondtam sírva, míg ő a felénél hátat fordított nekem, mert utálta ha magamat szidom. Csípőre tett kézzel, mélyen lélegzett, ezzel nyugtatva magát. Mikor vissza fordult felém, szeméből potyogtak a könnyek, amik egyre gyorsabban váltották egymást.
Nem bírtam tovább. Sírva az ágy szélére ültem, kezeimbe temetve arcom.
Pár pillanat múlva Harry térdelt le elém, fejét a combomra hajtva.
 -Annyira szeretlek!-suttogta rekedtes hangján, miközben könnyei még mindig bőrömet áztatták, de nem zavart, csak az fájt, hogy így látom őt.
Lassan felemeltem fejét, és megtörölve arcát, hosszú csókot leheltem puha, könnyeitől sós ajkaira válaszul.
Mikor elváltunk feltápászkodott, lábaimba kapaszkodva, majd hevesen csapott le ajkaimra, miközben hátra döntött a puha ágyneműre, egy pillanatig sem megszakítva csókunkat.
Nehezen váltunk szét, de még akkor is szorosan öleltük egymást.
Ő a hajamat cirógatta, míg én meztelen mellkasára döntöttem a fejem, és ujjaimmal a lepte tetoválását vizsgáltam.
Ahogy egyre lentebb haladtam tetoválásának körbe rajzolásával, halkan felkuncogott.
 -Mi az?-néztem fel rá.
 -Csikis.-mondta egyszerűen, miközben édes mosoly ékesítette arcát.
 -El is felejtettem, hogy csiklandós vagy Styles.-ültem fel óvatosan csípőjére.
 -Tetszik, amikor azt hiszed te vagy a főnök.-vigyorgott rám, míg derekamra helyezte kezeit.
 -Mi az, hogy hiszem? Én tudom!-húztam ki magam, majd lentebb hajoltam, hogy egy finom csókkal engeszteljem ki kedvesem, de ő egy mozdulattal fordított helyzetünkön.
 -Kis naiv!-nevetve adott egy  édes csókot, majd eltávozott zuhanyozni. Hál' istennek az előző rossz kedvnek, már nyoma sem volt. Azt hiszem, pont ez kellett nekünk. Ki adni magunkból minden feszültséget, és fájdalmat, amit egymás hiánya okozott.

Most, hogy elment Harry a fürdőbe, maradt körülbelül húsz szabad percem.
Gondoltam végre most megkereshetem Niallt, hisz itt az alkalom, hogy mindenről beszámoljon, ami bele fér húsz percbe.
Az ajtaja előtt megálltam, majd bekopogtam.
 -Niall, itt vagy?-szóltam be halkan, hátha alszik, de még fent volt, így be is engedett rögtön.
 -Mizu hugi. Mi volt ez a kiabálás nem rég?-foglaltunk helyet az ágyán.
 -Kicsit összekaptunk Harryvel, de már mindent elrendeztünk. Viszont veled még nem!-mutattam rá. Mire felnyögött, és a párnájába fejelt.
 -Jaj, ne kímélj!-motyogta bele, alig érthetően.
 -Oh, nem foglak elhiheted! Szóval? Még mindig érzel valamit Tori iránt?
 -Nem tudom. Tudod, nem vagyok egy haragtartó tipus, és már rég megbocsájtottam neki, mert tudom én is hibás voltam. Túlságosan elhanyagoltam, és amikor szüksége volt rám, nem voltam ott neki. De ez túl bonyolult.-magyarázta a szőkeség, kissé kétségbeesett arcot vágva. Teljesen össze volt zavarodva.
 -Nem, ez egyszerű. Megbocsájtottál neki, mert szereted. Gondold át, míg nem késő.-mondtam lágyan.
 -Nem tudom szeretem-e, de ez a lány még mindig megőrjít.  Az biztos!-bólogatott hevesen.
 -És akkor most mi lesz?
 -Hát elhívtam ma este, hogy vacsizzunk együtt, szóval majd kiderül.Lesz, ami lesz.-mosolygott rá őszintén, és felcsillant a szeme.
 -Na, hová viszed?-kérdeztem kíváncsian.
 -A nappaliba. Rendelek Nando's-t, és megnézünk egy filmet talán.-mondta természetesen. Erre muszáj volt elnevetnem magam. Persze, mi nem természetesebb annál, hogy a lányt akiért odáig van, leviszi a nappaliba vacsorázni. De hát ő Niall.
Szeretem, talán pont azért, mert ilyen.
De be kell vallanom, igaza van, hiszen nem az számít hová viszi, vagy mit csinálnak, csak érezzék jól magukat  együtt, és rendezzék a dolgokat.Így a beszélgetés végére nem tudta palástolni izgatottságát, és kétségbeesve kérte, hogy segítsek neki kiválasztani, mit vegyen fel. Még gyorsan megölelt, megpuszilgatott, majd utamra engedett. Egy gyors, lazító zuhany után pedig, Harry szobájába vettem az irányt, aki csak rám várt a hívogató puha ágyneműk között, és hogy hozzá bújjak.
Szorosan ölelt magához. Minden porcikámmal éreztem őt, és beszívva bódító illatát, hamar elnyomott az álom.

Bells xx 

2014. július 6., vasárnap

23.Fejezet

Sziasztok olvasók! 
Hát mit is mondjak erről a részről, talán kicsit lapos lett, de ez most így sikerült, sajnálom. Hamarosan kiteszem az új Trailert, amiért ezer hála a készítőnek ;)
A videót mindenképp indítsátok el, és az olvasás mellé egy kis hangulathoz illő zene nem árt. Na de jó olvasást, remélem kapok pár komit! <3 

23.Fejezet- "Megmentelek ígérem!"

*Elena szemszöge*
Nagyon izgatott lettem az ötlet miatt.
A remény bennem volt, hogy talán még sikerülhet is.
Gyorsan az aksimat beletettük a Tori telefonjába, és sikerült is bekapcsolni. Csakhogy ez is merülőben volt. Félve pötyögtem be Harry számát, amit már kívülről fújok.Rettegve nyomtam meg a hívás gombot, majd fülemhez emeltem a készüléket, és őszinte mosoly ült ki arcomra, mikor meghallottam, hogy kicsöng.
 -Vedd fel kérlek!-suttogtam, miközben Tori kezét szorongattam. Még kicsöngött párat, ami miatt az őrületbe kergetett, majd meghallottam Őt. Köszönöm Istenem, hogy meghallhattam ezt az angyali hangot, ami újból adott reményt.
 -Elena?!-szólt bele köszönést elhagyva, és hangjában feszültséget véltem felfedezni. Mintha tudta volna, hogy én vagyok. Mintha csak erre a hívásra várt volna.
 -Harry.. Harry te vagy az?!-mondtam akadozva. Sírva fakadtam, tudom nem szabadott volna, hisz én vagyok Torinak a támasza, de most nem bírtam megállni.
 -Shh.. Semmi baj! Nyugodj meg kérlek.-próbált megnyugtatni, de hallottam hangjában a megkönnyebbülést.
 -Úgy hiányoztok! Úgy félünk itt.. megint!-szóltam halkan, míg próbáltam összeszedni magam, mert mellettem barátnőm sem bírt magával.
 -Ki van még veled?
 -Tori.-szipogtam.
 -Tori  is?! Ne féljetek értetek megyünk!-kiabálta bele a készülékbe Niall.
 -Niall, te is ott vagy?!
 -Mind itt vagyunk, mert aggódunk! 
 -Istenem, jött valaki! Jake..-mondta rettegve Tori, amit a többiek is hallottak.
 -Bántott?-kérdezte Harry idegesen.
 -Csak egyszer. Mindjárt itt van, Harry kérlek..segíts!-suttogtam bele.
 -Ne félj! Kérlek! Megmentelek ígérem!-esküdözött, de ekkor berontott az ajtón Jake.
 -Szeretlek Harry!-kiabáltam a telefonba, amit elrablóm elkobzott tőlünk. A francba! Ezt jól elszúrtam. Szorosan oda bújtam Torihoz, őt nyugtatva, és szúrós szemmel figyeltem Jaket, aki a telefont szorongatta. 

*Harry szemszöge*
Hirtelen minden jó érzés megszűnt bennem, ahogy meghallottam a vonal másik végéből áradó zajokat, és kiabálásokat. Elena megiint csak bátran kiállt értem, Toriért, és saját magáért, viszont Jake elhallgattatta. Vagyis megütötte, amiért még egyszer kicsinálom.
 -Búcsúzz el tőle! Torika még talán hasznos lehet valamire, talán nem, majd meglátom! De Elena, a gyerekkel együtt már az enyém!-szólt bele nyájasan, egy nyugodt, kárörvendő hang, vagyis Jake.
 -Ha hozzá mersz nyúlni!-mondtam idegesen, de hiába. Csak gúnyosan bele nevetett a készülékbe, majd megszakadt a vonal.
Rettegtem. Rettegtem, attól, hogy bántani fogja megint a lányokat, és a babánkat. Egy undorító féreg csak képes megütni egy nőt!
Már csak abban reménykedtem, hogy Trantnek sikerül tenni valamit.

 -Megvagy!-mondta diadalmasan Trant, majd felénk fordította a monitort, amin egy nagy piros pont jelölte hol létüket. -Milyen gyerekről beszélt?
 -Az most mindegy, amint ennek vége, esküszöm mindenre választ kaptok, csak kérem keressük meg a lányokat, mert bele őrülök a tudatba, hogy talán ebben a percben is csak bántja őket!-komolyan gondoltam. A régi klubban rejtegeti őket, ahol egy nap éltek. Tudom, mert Elena sok mindent mesélt arról a helyről, a régi életéről.
 -Engem is, elhiheted! Hiszen a lányom, de nem ugorhatunk csak úgy fejest a dologba. Megkell terveznünk!
 -Akkor csapjunk bele srácok! Ötleteket kérek, ne vesztegessük az időt!

Egész délután a nappaliban álló fehér táblára tervezgettünk. Úgy gondoljuk este lesz rá lehetőségünk, hogy lecsapjunk rá.
Trant kommandókat, és rendőröket szerzett be akik majd mindent figyelemmel követnek, de csak a háttérből. Nem akarom, hogy Elenát bántsa, vagy mégnagyobb bajba sodorjam, ezért egyedül megyek elé.
Amint elkezdett sötétedni elkezdtem izgulni. Csak bámultam ki az ablakon, és tudtam eljött az én időm. A szívem a torkomban kalapált, és a fejemben folyamatosan szirénázott a vész csengő, ami azt jelezte, hogy ki kell szabadítanom életem értelmét, minden áron! 
Össze szedtük a cuccainka, az új fegyveremet betettem hátra az övtartómhoz, és kocsiba szálltunk. 
Mindenki elfoglalta a helyét, és a klub előtti kövesút közepén megálltam. Vártam a reakciót, ami hamarosan bekövetkezett.

*Elena szemszöge*

Jake egy kis beszámolót tartott róla, mit, és miért tett, ami engem nagyon hidegen hagyott.
 -Szóval, most hogy az enyém vagy újból, nem soká elmegyünk innen, és ígérem sajátom ként kezelem a kölyköt!-magyarázta teljesen természetesen.
 -Mi soha nem leszünk a tiéd! A baba csakis az enyém, és a Harryé!-forrtam a dühtől, amit Tori is észre vett. Felálltam mellőle, próbált megállítani, de magam mögé utasítva folytattam cselekedetem.
 -Úgy se jön érted! Ha meg igen, akkor úgyis kinyírom, hiszen Martinnál bejött, akkor nála is befog!-mondta vigyorogva. Direkt csinálta, felakart idegelni, és elérte amit akart. Képen töröltem erőből. Talán rossz ötlet volt, de megérdemelte.
Ő letörölte a szája széléből szivárgó vért, és gúnyosan vigyorgott.
 -Ezt nem kellett volna cica!-eltorzult az arca, és akkorát ütött rám, hogy a lendülettől Tori ölébe estem. Nagyon fájt, hisz pont oda kaptam, ahová az előzőt, a telefon hívás miatt. Barátnőm ijedten nézett rám, és alig bírta vissza fojtani zokogását. Szorosan magamhoz öleltem, és próbáltam megnyugtatni, közben pedig tartani magam, hogy erős maradjak.
Jake éppen ordítozni kezdett, amikor kintről hangokat hallottunk.
 -Jake! Johnson! Gyere ki, ne légy gyáva!- hallottam meg a jól ismert hangot. Nem hittem el egész egyszerűen, hogy Harry az.
 -Megjelent a herceged! Első sorból nézheted végig, ahogy kinyírom!-nevetett Jake, némi idegességgel a hangjában, majd felrántott a földről, és kiléptünk az ajtón, a zuhogó esőbe.. Karjával maga elé utasítva torkomat szorongatta, gátolva a szökést.
Amikor megláttam Harryt, a könnyeim eleredtek. Viszont ő pisztolyt rántott, és közeledni próbált. De rosszul tette. Jake is fegyvert rántott, és a hasamhoz helyezte azt..ekkor Harry megtorpant.
 -Meg ne merj mozdulni, vagy mind a kettőnek vége!
 -Jake..-suttogtam.-Te sem akarhatod!-kezdtem bele, mire fejével közelebb hajolt, hogy hallja mondani valóm, de fegyverét még mindig hasamnak szegezte.
 -Fogd be Elena, kérlek, ne kelljen megtennem!
 -Jake, te nem vagy ilyen ember, ismerlek! Te nem tennél ilyet! Szeretsz engem..!-suttogtam sírva, és remélve, hogy tudok rá hatni.
 -Elena..-kérlelt újból.
 -Jake! A baba nem tehet semmiről! Nem érdemli meg! Nem ölheted meg Őt! Kérlek..Kérlek Jake engedj el minket..!-könyörögtem már alig hallhatóan. És úgy tűnik hatott, mivel engedett szorításán. Míg végül teljesen eleresztett, és oldalra lökött, én pedig a földre estem, Harry ekkor kapott az alkalmon, és lőni akart Jake-re. Sajnos Ő gyorsabb volt. Olyan gyorsan történt minden.Jake lőtt.. és egyenesen Harryt találta el.
Fájdalmamban Harry nevét sikítottam, de ekkor újabb fegyver hangját hallottuk, amit elsütöttek. A hang irányába néztem, és Jake összeesett, mögötte pedig az ajtóban Tori állt pisztollyal a kezében.
Mindenhol rendőrök és kommandósok lepték el egy pillanat alatt a helyet. Megjelentek a fiúk, és testvéreim is de valahogy most nem izgatott, egyedül Harry.
http://38.media.tumblr.com/1bd26e0b18befa2373e047d0aaede157/tumblr_mrrdavkRtc1rd86wfo2_250.gif -Elena..-hallottam meg amint Harry halkan a nevemen szólítgat. Gyorsan oda fordítottam tekintetem. Nehezen vette a levegőt, és alig állt a lábán, hát futásnak eredtem. Pont előttem rogyott térdre, miközben kezét az arcomra simította. Térdre esett velem együtt, majd elterült az eső áztatta betonon, én pedig mellé ültem.
 -Sze-szeretlek!-suttogta halvány mosolyért kűzdve, míg közben a levegőért harcolt.
 -Shh..Ne beszélj kérlek!-sírtam felé hajolva.-Várj, leveszem az inged, hátha könnyebb lesz!-ahogy mondtam, kigomboltam ingét, és széthúztam azt. Akkor pillantottam meg a golyóálló mellényt rajta. Ebben a pillanatban lerohant mindenki minket, mivel ide értek a mentősök is végre.
 -Nyugodj meg Harry.. itt vagyok, és fogom a kezed! Minden rendbe fog jönni, ígérem!- suttogtam a homlokunkat összeérintve.De inkább magamat győzködtem, mint sem őt.
Oldalra tekintve láttam Eleanort, Niallt, Emmát, és Zaynt. Eleanor mellkasán összekulcsolt kézzel nézett minket, és sírt. Szívem szakadt meg, hogy ez történik, és hogy ez miattunk van, miattam.
 -Tudom, mert mostmár itt vagy! Azt hittem belehalok a hiányodba! Nem úgy gondoltam amit mondtam, ti vagytok a legjobb dolog az életemben!-mondta szakadozva, és pár könnycsepp gördült le arcán, de alig észre vehetően az eső víz cseppjeinek köszönhetően.
Letöröltem egyet, mikor megfogta a kezem, szájához emelte, és hosszú csókot lehelt rá. Kezeinket a mentősök szakították el, és betették a kocsiba, ami szirénázva rohamozott el.
Ott álltam egyedül, elázva, majd Niall karjait éreztem átfonódni testemen. Visszaöleltem, és könnyeim újból a felszínre tartottak.
Erős karjaiban tartott, és akkor jöttek a többiek. Mind gyorsan megkerestük Torit, aki kissé sokkos állapotban ült a rendőrkocsi elején.
Elintézve a rendőröket én és Lou kocsiba szálltunk utánunk a többiek, és hasítottunk a kórház felé. Alig állt meg az autó, én már szaladtam is a recepcióshoz.
 -Jó estét! Miben segíthetek?-kérdezte unottan a nő, a pult mögött, rám se pillantva.
 -Harry Stylest keresem, most hozták be.-hadartam.
 -Egy pillanat..-ekkor értek utol a többiek, és látták arc kifejezésemen, hogy majd szét robbanok, de a nő még mindig valamit pötyög azon a nyavalyás gépen.-Harmadik emelet, balra a folyosó vége!-mondta végre, mi pedig útnak is indultunk. A lépcsőt hármasával szeltem ügyesen, és amikor elértük az úti célt a fiúk lihegve dőltek a falnak.
Fel, s alá járkáltam idegesen egy orvosra, vagy nővérre várva.
Amint meghallottam a csöndes folyosón, a lépteket arra szegeztem tekintetem, és az orvost véltem felfedezni, én pedig leszólítottam.
 -Doktor Úr! Mi hír van Harryről?
 -Nos, aggodalomra abszolút nincs okuk! A mellény megvédte a golyótól, de a becsapódás erejétől sajnos nem! A bordái megzúzódtak, de belső sérülésre utaló jelet nem találtunk. Csupán annyi, hogy a járás még nagyon nehéz lesz neki, és pár napig bent kell tartanunk megfigyelésre, de ezen kívül teljesen rendben van. Viszont Miss Navel most magát hívatja, de természetesen mind bemehetnek majd hozzá!-mutatott ránk a doki mosolyogva, és nyugtatóan beszélt. Gyorsan megköszöntem neki, majd tekintetem Louisékra tévedt. Egyetértően bólintottak biztató mosollyal, mellyel nyugtázták, hogy menjek nyugodtan.
 -Elena!-ült fel nehézkesen Harry, a már eleve félig ülő pózból. Mosolyra húzta száját, és megöleltem mire felszisszent.
 -Bocsánat!-húzódtam el tőle bűnbánóan.
 -Ugyan már!-adott egy puszit homlokomra.Leültem szorosan mellé az ágyra és meredten bámultam az össze zúzott testrészét melyet épp hogy megóvott a mellény.
 -Ne hibáztasd magad!-szólalt meg végül Harry nyugodtságot árasztva hangjából.
 -Megmentetted az életünket. Az enyémet, a Toriét, és a babáét. És azt hittem elveszítelek.. amikor előttem összerogytál azt hittem, é-én tényleg azt hittem..-magyaráztam elhaló hangon, míg fejemet lehajtottam, és ő két ujja segítségével felemelte azt, így kényszerítve, hogy azokba a gyönyörű szem párba nézzek.
 -Soha nem hagytam volna, hogy elvigyen!-mondta hangsúlyozva különösen a "soha" szócskát.-Apád segített mindenben, ahogyan a többiek is, mert szeretünk téged, titeket!-szemében a könnyek gyülekeztek, de tartotta magát.
 -Nyugodj meg! Most már itt vagyunk melletted!-simítottam végig puha bőrén. Megfogta a kezem, tenyerembe puszilt, és a szívéhez helyezte.
Szeme csukva volt, és akadozva lélegzett, szíve pedig hevesen vert. Óvatosan fölé hajoltam, és hosszú csókot leheltem ajkaira, ami először meglepte, majd visszacsókolt valamivel több vággyal, és érzelemmel.
Éppen fentebb ült volna csókunk közben, mire fájdalmában újból felszisszent, és vissza huppant fekvő helyzetbe. Láttam rajta, hogy bár nagyon próbálkozik nyugodtságot erőltetni magára, nem megy neki. Legalábbis előttem nem. Ismerem már annyira, hogy tudjam ez csak álca.
 -Ne légy idege, mostmár nincs okod rá!
 -Amíg Jake szabad lábon van, addig igen!-szorította ökölbe ujjait. Állkapcsa megfeszült, és elfordította arcát.
 -Jake meghalt!-mondtam egészen halkan, mire felém kapta tekintetét.
 -Mi? Mikor?-kérdezte arcomat fürkészve, és kissé meglágyulva.
 -Miután meglőtt, Tori is lelőtte őt, azután szaladtam oda hozzád. Nem emlékszel? -meséltem nehezen, mert könnyek kezdték szúrni a szemem, és elcsuklott a hangom. Harry tekintete ellágyult mikor rám pillantott, és hosszú csókot lehelt kézfejemre.
 -Nem emlékszem sokra! Csak a fájdalomra, és arra, hogy oda szaladtál hozzám, és a földön feküdtem. Sajnálom, tudom, hogy Jake mégis meghatározó személy volt a számodra!-suttogta míg végig simított puha bőrömön, amitől jól esően kirázott a hideg.
 -Ne tedd!-ráztam meg a fejem.-Fáj kimondani, de megérdemelte a halálát! Meglőtt téged...ezt soha nem tudtam volna neki megbocsájtani! És ha nem Tori, akkor én teszem meg!-mondtam bosszúsan, és a könnyeim eltűntek.-Utálom, hogy miattam tette ezt veled!-folytattam, és neki döntöttem homlokom az övének.
 -Az én hibám, hogy bántott engem, és téged is.-célzott ezzel a kicsattant számra, és kékes-zöld foltjaimra a végtagjaimon.
 -Miattam ne aggódj, kutya bajom! Viszont a többiek halálra aggódják magukat miattunk.-mosolyogtam el, és homlokomat megint csak övének döntöttem.
 -De nem mész el? Ugye?!-kérdezte félve. 
 -Itt leszek kint, ígérem vissza jövök!-utolsó csókot leheltem puha, meleg, rózsaszín ajkaira, majd utat engedve a többieknek elhagytam a kórtermet. Gondterhelten leültem a lépcső legfelső fokára, és fejemet a korlatnak döntöttem. Elgondolkodtam az elmúlt napok történeteken. Nem tudom elhinni  hogy Jake meghalt. Olyan volt a múltunk amilyen, de közös. Akárhogy is volt akkor  szerettem és csak ez számított, de amit most tett az sok volt. Soha nem bocsátom meg neki amit csinált. Nem elég, hogy a babára emelte a fegyvert, de még Harryre is rá lőtt. Ez volt az a bizonyos cérna szakadás. Természetesen a temetésre elmegyek hisz úgy illik, de semmi több. Ő ezentúl számomra ismeretlen. Nem tudom elődönteni, hogy csalódott vagyok-e vagy csak simán szomorú. Fáj a tudat, hogy már nincs többé, de kicsit meg is vagyok könnyebbülve azt hiszem. Egy, két könnycsepp indult útnak az arcomat végig szántva, de egy ismerős hang hallatán gyorsan eltüntettem őket. 
 -Niall.-őszinte mosoly ült kis arcomra, mikor kimondtam a Szöszi nevét, és a könnyeknek már nem volt helye.
 -Istenem, hugi! A frászt hoztad rám! Még enni is alig tudtam miattad!-ölelt meg. Arca komor volt, de hangjában éreztem, ahogyan kis mosolyra húzódnak ajkai. Visszaültünk helyet foglaltunk, majd nagy sóhajjal szólaltam meg.
 -Én is csupán annyit tudtam enni, amit kaptunk Torival.
 -És ugye nem kínzott, vagy bántott titeket?-kérdezte, félve a válaszomtól.
 -Nem, egy igazi luxusszálló volt.-viccelődtem, mire végre kicsit oldott a feszültségen, és ő is eresztett felém egy mosolyt.-De tényleg nem! Szinte alig láttuk őt, legfőbb ketten voltunk. De annyi is elég volt belőle mikor ott volt.-magyaráztam.
 -Bátor voltál, és erős! Köszönöm! Már csak Tori miatt is! Miattad nem tört teljesen össze!-szorította meg a kezem, és édesen mosolygott.
 -Miatta tettem! Szüksége volt rám!
 -Nyugodj meg, én haza viszem hozzánk, de most Harrynek van rád szüksége!-mutatott felém a Szöszim. Átöleltem a derekát, míg ő vállamra helyezte kezét, mellkasának döntöttem fejem, mire ő belepuszilt a hajamba.-Ajj..figyelj.-sóhajtott, majd folytatta, de még mindig nem eresztettük el egymást.-Tudom bátyád ként, utálnom kellene Harryt, de a legjobb barátom, és nélküle talán most nem ölelhetnélek téged!
 -Ezt meg, hogy érted?-emeltem fel rá tekintetem Én úgy tudtam apa segített!
 -Igen, apu valóban sokat segített, de Harry nélkül semmire nem mentünk volna. Ő tervelt ki mindent. Az egyik kommandót akartuk ki küldeni érted, míg a többiek a háttérben várakoznak. De ő túl makacs volt, és kockáztatta saját magát, hogy szembe nézzen Jake-el, és lezárhassa az ügyet. Nagyon bátor volt, és csak egy cél lebegett a szeme előtt. Tudod mi?-nézett le rám mosolyogva, mire enyhén megráztam a fejem.-Az, hogy te újra mellette legyél, hogy kiszabadítson, bármi áron! Ezt mondta!-mesélte csillogó szemekkel, és édes mosolyát nem lehetett leradírozni arcáról. Szavai megmelengették a szívem, és csak meg akartam ölelni, majd soha nem elengedni.  Elsem hiszem, hogy valóban életét adta volna értünk. Miután befejeztük csevegésünket, ami már úgy hiányzott, és talán közelebb hozott egymáshoz minket.
Visszamentem Harry kórtermébe, ahol az ajtóban egy pillanatig megtorpantam. 
Ő már az ágy szélén ült félmeztelenül, a többiek pedig körülötte álltak.
Amint beléptem, és megpillantott széles mosolyra húzódott szája, ahogyan nekem is látványától. Az ajtóból megszaporázva lépteim útnak indultam felé, és mikor elé értem semmivel nem törődve nyakába borultam. Szorosan öleltük egymást, mintha az utolsó lenne.Mélyen beszívtam bódító illatát, miközben bele túrtam göndör fürtjeibe, és nyakam hajlatába temette arcát egyre erősebben szorítva engem.
A többiek mosolyogva, és talán megkönnyebbülve néztek minket, még Eleanornak egy könnycsepp is végig szántotta bársonyos bőrét,és Louis hátulról ölelte át boldogan.
Abban a percben csak Harry létezett számomra.
Amikor a többiek eltűntek, minket kettesben hagyva, ölelésünk közben eleredtek könnyeim. Kiadtam magamból minden érzelmet, ami az elmúlt napokban eltemettem magamban. Mostmár nem érdekelt semmi. Nem akartam többé erős maradni, csak kisírni magam Harry vállán, aki egy szó nélkül tűrte kitörésem. 
Lassan el húzódott tőlem, és lepuszilgatva egy-egy sós könnycseppemet, hátratűzte rendetlen tincseimet fülem mögé, majd hevesen lecsapott  ajkaimra. Én is hasonló képpen csókoltam őt, és nem akartuk elengedni egymást. Nem tudom mi ez az érzés bennem, de arra késztet, hogy minden porcikámmal érezhessem Harryt. Ő életem értelme.  Kockáztatta az életét saját épségét, azért hogy kiszabadítson jake fogságából.
Ha valaki valóban ezt megteszi, az már több mint szeretet. Ez már őrültség! Mert a mi szerelmünk is őrület. Azt hiszem, sosem volt normális, ideális kapcsolatunk, de szilárd volt, és szeretetből meg odaadásból sosem volt hiány.
Most ő oda adta nekem az életét, én pedig mást adok meg neki. A családot!

Bellsxx 


  

2014. június 20., péntek

22.Fejezet

22.Fejezet-"Enyém vagy!"

Nem tudom miért de tele voltam erővel, és bátorsággal. A látványa pedig még dobott rajta.
Hirtelen már nem féltem, vagy tartottam tőle, egyszerűen kiakartam zárni az életünkből.
  -Szóval?! Mit keresel itt? Semmi keresni valód ezen a helyen!-dobáltam e szavakat Jake arcába.
 -Elena! Én is örülök, hogy látlak! Ugyan már, ne játszd ezt, nem áll jól neked!-mondta halál komolyan.
 -Elmondanád végre miért jöttél?
 -Tudtam, hogy itt leszel!
 -Miért nem bírsz leszállni rólam?- kérdeztem haraggal teli, majd közelebb jött és erősen megragadta a karom. Na jó bevallom, ekkor már engem is megijesztett, de tudtam hogy nem fog bántani.
  -Ezt nem itt vitatjuk meg! Befelé!-nyitotta ki a kocsi hátsó ajtaját, és azon belökött. Alig tudtam feleszmélni hová kerültem, mert egy erős, szúró fájdalmat éreztem jobb karomban, ami ellen nem tudtam tovább küzdeni. A szemhéjaimon mintha több tonnás súly pihent volna. Lecsukódtak a szemeim, és súlytalanul az ülésre zuhantam.

*Harry szemszöge*
Fogalmam sincs mi történik velem.
Megint megbántottam Elenát, és el is ment. Elüldöztem magam mellől. Biztosan elment a Martin sírjához,  hiszen említette tegnap hogy oda szeretne menni egyedül.
Már egy ideje elment. Kezdek eléggé aggódni érte. Tudom hogy mindig lenémítja a telefonját, de mindig megérzi mikor rezeg, és felveszi. De most semmi..Nem tudom mi lehet vele! Talán utána kéne mennem, hátha ott lehet.
Ennyire csak nem haragudhat.. Vagy igen?
Na jó.. nem érdekel elmegyek oda. Gyorsan fogtam a kocsi kulcsot, és behuppantam a járműbe. Útközben is próbálgattam hínvi, de még mindig süket a telefonja.
Amikor megérkeztem a parkolóban megpillantottam Elena kocsiját a hátsó bejáratnál. Kicsit megkönnyebbültem, viszont Őt nem láttam sehol. 
Majd megtaláltam Martin sírját. Megálltam egy pillanatra előtte tiszteletemet mutatva amiért anno megmentette szerelmemet.  A márvány előtt friss virágok pihentek.
 -A kislányt keresi? Pár perccel ez előtt ment el, egy durva kinézetű fiatal emberrel. Ahogy Ahogy láttam kicsit veszekedtek. Nem volt túl kedves vele a fiú. Csúnyán ültette be a kislányt, aztán elhajtott vele!-magyarázta egy kedves idős hölgy.
A hallottaktól kikerekedett a szemem, alig akartam elhinni.
 -Jake..!-sziszegtem dühösen. Ujjaimat ökölbe zártam, és izmaim megfeszültek. Lángoltam a dühtől.
 -Azaz! Ezt a nevet említette neki a kislány!
 -Volt még velük valaki?
 -Mielőtt megjött a fiatal ember az előtt voltak itt. Három fiatal jött még, de velük ahogy láttam  jóban volt, mert megölelték egymást! 
 -Köszönöm!- mondtam oda neki, majd indultam vissza az autóhoz. Valami ráragadt a talpamra. Egy cetli, rajta három név "Sam, Tamara, Mark", és mellettük telefonszámok. Gyorsan zsebre dugtam, és siettem tovább. Beszálltam az autóba, majd egy pillanatra megálltam.
 -Áh, a francba!-kiabáltam a kormányra csapva. 
Gyorsan a gázra tapostam, és meg sem álltam hazáig. Csak azt vettem észre, hogy miközben szélsebesen szeltem London utcáit néhány könnycsepp gördült le az arcomon akaratom ellenére is.
Féltem, aggódtam, rettegtem, ideges voltam, és hihetetlenül lelki ismeretfurdalásom volt. Magamat hibáztattam mindenért. Ha nem veszünk össze, akkor nem jön ide egyedül, és nem viszi el az a rohadék.
És mert ezúttal nem csak szerelmemet, de a kisbabánkat is veszélybe sodortam.

*Elena szemszöge*
Sokáig zötykölődtem a kocsi hátsó ülésén.
Nem voltam teljesen magamnál. Tudatban meg voltam, de lebegtem. Legalább is nekem olyan volt. Nem tudtam mozogni, se gondolkodni, még a szemeimet se tudtam kinyitni.
Egy dohos, sötét helyen ébredtem fel.
Amint felültem, rögtön vissza is csapódtam a földre a fejemet fogva nyilaló fájdalom miatt, ami hirtelen csapott le rám. Mikor már nagyjából elviselhetővé vált a fájdalom, felálltam és körbe tekintettem. A helyet egyből felismertem. Itt semmi nem változott.. Ugyan az a szín, csak talán még koszosabb mint akkor, ugyan az a bűz, az az állott alkohol szag, ugyan az a színpad. Újból ez a koszfészek amiben egykor a kenyeremre valót kerestem kényszerből, és ahol a minden napjaimat éltem. 
Minden zig-zug egy-egy emléket idézett elő bennem. Fájó emlékeket. Úgy tűnt egyedül vagyok, úgyhogy körbe néztem. Újból végig jártam a piszkos, fehér színű folyosót, ahonnan mostanra az égők végleg kimentek, és ahol egykor nagyon boldog voltam, azzal az emberrel aki most a poklot jelenti nekem. Beléptem a régi öltözőmbe, ami ugyanúgy állt mint akkor. Csak az én piszkor, poros fellépő ruhám állt bent a szekrénybe, és egy emberé..a Torié.
Igaz undorodtam a helytől, de mégis jó volt újra látni.. hisz jó dolgok is történtek itt velem. Sőt a régi bandával itt voltak a clubban a gyűléseink is.
Az öltözőben leültem a már kiszakadt, viseltes kanapéra, és átölelve lábaimat térdemre hajtottam a fejem. Vissza gondoltam azokra az időkre, amikor ez volt az életem. Mikor Sam, Tamara, Tori és én a folyosón rohangáltunk éjszaka, és csak úgy az egyik sarokban összeesve aludtunk el egymáson.Majd mikor felkeltünk nem tudtuk mi lesz velünk az nap.. csak sodródtunk az árral, és pont ez kavarta meg a dolgokat. Jake mindig is hercegnő ként bánt velem, néha túlságosan is. Ő más lányokkal flörtölgetett, míg én csak a banda tagjaival lehettem. Tori és én már kezdtük ezt unni, de szerettem Jaket, ő pedig nem hagyott magamra velük. Igazi barátnő volt, és még talán most is csupán meg kell találnia a saját útját.
Keserves sírásba kezdtem, de nem érdekeltek könnyeim. Egyedül voltam, így eleredtek. Ha akartam volna se tudtam volna vissza tartani őket.Ez nekem túl sok volt. Egyik pillanatban még boldog vagyok, mert kisbabánk lesz, most meg itt vagyok.  És még csak Harrytől sem tudtam elköszönni, hogy ne aggódjon értem. Szegény biztosan azt hiszi majd hogy miatta nem megyek haza, és fogalma sincs hol vagyok. Persze haragszom rá, és fájt amit mondott, de azt is tudom hogy nem mondana csak úgy ilyet. Csupán ideges volt és kicsúszott a száján, ennek ellenére én még mindig nagyon szeretem. Nem is tudom mit kéne ahhoz tennie hogy ez másképp legyen... sosem tudnám őt meggyűlölni.

Sírásom még mindig nem csillapodott.. sőt. Harryre gondolva még jobban zokogtam. 
De mivel kint már sötét volt, az ajtó zárva, ablakon rács, és úgy tűnt egyedül vagyok, magzat pózba vágtam magam. A hasamat simogattam, és addig sírtam míg az álom rám nem talált.

*Harry szemszöge*
Hihetetlen düh volt bennem még mindig. Jake, de legfőbb magam iránt.
Amikor megérkeztem a házunk elé, szinte feltéptem a kocsi ajtaját, és szaladtam a bejáratig. Berontottam a házba, ami váratlanul érte a többieket, ezért mind ijedten  tekintettek rám.
 -Harry mi történt? Hol van Elena? Azt mondtad érte mész!- közeledett idegesen Niall.Látta rajtam hogy baj van és ez őt is megrémítette.
 -Jake elvitte! Elenát! Az én Elenámat, elvitte!-fakadtam ki.
 -Hová?-kérdezte halkan.
 -Nyugodjatok meg!-tette vállunkra a kezét Liam nyugtatóan.
 -Hová vitte?-kérdezte mégegyszer, csak most emelve hangerején.
 -Nem tudom! Fogalmam sincs!-mondtam egyre halkabban, arcomat kezeimbe temetve, és hevesen ráztam a fejem.
Felrohantam a szobámba, a többiekkel mit sem törődve, és fel- alá járkálás közben gondolkodtam. Két kezemet összekulcsoltam a tarkómon, és a fejemet törtem. Ekkor beugrott valami. A cetli!
Gyorsan elő kerestem a farzsebemből, és bepötyögtem az első számot amit találtam rajta. Ha jól olvastam Sam. Kicsöngött de nem vette fel senki. Nem adtam fel. Hívtam a következőt, Tamarát. Ez is kicsöng.
 -Vedd már fel..-mondtam türelmetlenül, majd meghallottam egy kedves női hangot a vonal túloldaláról. -Szia. Tamara? Harry vagyok, Elena barátja.-hadartam.
 -Igen, hallottam rólad! Gond van?
 -Ami azt illeti igen! Elenát elrabolták, és egy idős nő azt mondta hogy a temetőbe vele voltatok.
 -Úr Isten! Igen ott voltunk, de mi eljöttünk, és akkor még ott volt. Mikor elindultunk egy fekete autó parkolt le, de nem láttam ki volt az, mert mi akkor már nagyon messze jártunk.
 -Jake..!-mondtam halkan, és dühösen.
 -Jake?! Jake Johnson?!-kérdezte rémült hangon.
 -Igen! Talán ismered?
 -Ő volt a nagy főnök, hogyne ismerném! Én is közéjük tartoztam ahogyan Elena.
 -Találkoznunk kell! Még Londonban vagytok?-sürgettem.
 -Persze! Add a címet, és ott vagyunk!- gyorsan lehadartam, és megszakítottuk a vonalat. Hálás vagyok, hogy eljönnek hiszen elég későre jár.
Leszaladtam a lépcsőn, és az ajtó előtt várakoztam hogy megérkezzenek Tamaráék.
 -Kire vársz?-kérdezte aggódva, mégis reménykedve Louis.
 -Tamaráékra! Elena régi banda társa, ha valaki akkor ő tuti tud segíteni! Ismerték Jaket!-hadartam ismét, mert kopogtak, és én gondolkodás nélkül ajtót nyitottam. 
 -Szia, én vagyok Tamara, ők itt Sam és Mark.-köszöntem mindenkinek, és bentebb is engedtem őket. Elég fura figurák, olyan maguknak való félék, de mégis csak eljöttek hogy segítsenek nekem.
 -Szóval, van ötletek hová vihette őt?-kérdezte Niall kezét tördelve, mikor már a nappaliban ültünk.
 -Az biztos, hogy nem Londonban vannak! Jake szeret biztosra menni. Oda vitte ahol ismeri a terepet!-kezdett bele Mark, én pedig rögtön a szavába vágtam.
 -Tehát páldául Holmes Chapel? 
 -Akár!-bólintott.
 -De azon belül hol?-kérdezősködött tovább Zayn.
 -Ha még mindig olyan amilyen akkor volt, akkor vagy a régi gyűjtő helyen, vagy a lakásán.-beszélt halkan Sam. Félénk lánynak tűnik. Vörös haj, fekete szemek, és rúzsos száj. Mark kezét szorongatta és terhelőnek tűnt arca mikor a múltról meséltek, mégis megtette hogy segítsen.
Ma éjszakára elszállásoltam őket, és én is egy hosszú zuhany után bedőltem az ágyba, de nem jött álom a szememre. Mikor már meguntam a plafon fürkészését, erőt vettem magamon és átmentem Elena szobájába.
Közös fényképünk az éjjeliszekrényen virított, ágya bevolt vetve, gitárja az egyik sarokba helyezve, az ágy sarkában pedig papírok hevertek. Pontosabban kották. Mikor össze fele szedtem egy kupanba, egy dal címen megakadt a szemem. Az volt rá írva "Stay With Me".
Nem értettem miért, de nagyon megfogott ez a cím, és úgy döntöttem eljátszom. Fogtam a kottát, és halkan felosontam a tetőtérbe. Leültem a nagy, fekete zongora elé, elhelyeztem a lapot, majd ujjaim játékot kezdeményeztek a zongora billentyűivel. Először csak dúdolgattam a hangokat eltalálva, majd minden érzelmet kiadva magamból, énekeltem. 
 "Kutattam a szívemen át nagyon-nagyon sokszor,
 Nem te és én, nem vagyunk olyanok, hogy ne világítsunk éjszaka az égen.
 A képünk fent lóg, hogy emlékeztessen engem a napokra.
 Megígérted nekem, hogy mi mindig lehetünk,
 És soha nem megyünk el.
 Ezért kell maradnod, mert megszerettelek!

 Maradj velem!
 Ne engedj el!
 Mert nem tudok nélküled lenni!
 Csak maradj velem, és tarts közel, mert köréd építettem a világomat!
 És nem akarom tudni, hogy milyen nélküled!"
 
Amikor ezeket a sorokat énekeltem, a szívem majd megszakadt. 
A dal végén a zongora elhalkult, ekkor vettem észre, hogy nem vagyok, voltam egyedül.
Niall zsebre dugott kézzel támaszkodott a falnak, és a szemeiben bánatot véltem felfedezni.
 -Te sem tudsz aludni?-kérdezte egész halkan.
 -Nem..egy percet sem!-ráztam meg a fejem.-Holnap megyek Tamaráékkal Holmes Chapelbe. Azt mondták nagy valószínűséggel ott lesz, és ha megtalálom megölöm!-mondtam tele dühvel, és fájdalommal. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, és nem tartottam vissza.
 -Nyugodj meg! Én is veletek megyek. Most apáék is ott vannak, régebben magánnyomozó volt. Ő is segített Elenának megtalálni téged is!-ült le mellém Niall. Halvány mosolya Eleánéra emlékeztetett. Eddig fel sem tűnt hogy ennyire hasonlítanak, hiszen testvérek. Nagy nehezen rávett hogy menjek vissza a szobába, majd lehuppantam az Elly ágyára, és a párnáját szorongatva, beszippantottam édes illatát.

Reggel annak ellenére hogy alig aludtam valamit, kirobbantam az ágyból.
Gyorsan felöltöztem és rohantam kelteni a többieket.
 -Indulhatunk!-nyitottam ki az ajtót.
 -Hová mentek?-néztek rám a fiúk, és a mellettem álló emberekre.
 -Megkeresni Elenát!
 -Megyünk mi is, segítünk!-állt fel Louis.
Kis zihálás után bólintottam, és beszálltunk a kocsikba.
 -Tarts ki Elena, megyünk!-mondtam halkan míg beindítottam az autót, majd útnak indultunk mind megkeresni az én egyetlen szerelmemet.
Istenem csak add meg nekem hogy ne legyen semmi baja, se neki, se a babának!

*Elena szemszöge*
Alig aludtam az éjszaka.
Csak azért imádkoztam, hogy mikor kinyitom a szemem Harry mellett ébredjek, meztelen mellkasán, aki nagyokat sóhajtozik miközben rekedtes reggeli hangján köszönt, és vége lesz ennek a rém álomnak.
De nem így lett! Újból a régi, poros, penészes öltözőben találtam magam, a nem túl kényelmes szakadt kanapén.
Alig hogy felültem hangokat hallottam kintről, így elindultam a hang irányába.
Amint kiléptem a folyosóról, a pult mögé, Jaket pillantottam meg egy nagy fehér szatyorral a kezében, és az ajtót próbálta bezárni.
 -Miért hoztál ide?-kérdeztem hirtelen rá a frászt hozva. Ijedt arcát látva belül vállon veregettem magam és nevettem, kívül persze ebből semmit nem mutattam, kemény- rideg tekintetem meg sem rezzent.
 -Jó reggelt Elly cica. Hogy aludtál?-közelített undorító vigyorral a fején.
 -Ne szólíts így!-sziszegtem csukott szemekkel.
 -De hiszen mindig is így neveztelek! Emlékszel?
 -Hogyne emlékeznék. Sajnos!-szegeztem a földre tekintetem, mire leült a színpad sarkára alig pár méterrel arrébb tőlem.
 -Sajnos? Nem rémlik semmi jó? Például amikor Kevin leakarta ütni menet közbe az egyik postaládát, és kiesett a kocsiból?
 -Eltört a lába!
 -Attól még vicces volt! Levegőt nem kaptál úgy kacagtál!-nevetett, és erre vissza gondolva nekem is mosolyra húzódott a szám.
 -Jó végre látni hogy újból az enyém vagy, és mosolyogsz!
 -Állj le! Nem vagyok a tiéd! Ugyanúgy utállak, mint eddig!
 -Miért? Miért utálsz?!-kérdezte ártatlanul, mintha nem tudná. Olyan ártatlanul nézett rám, hogy ha nem tudtam volna miket tett, én is elhiszem hogy nem tudja.
 -Amiért olyan voltál amilyen!Nemcsak velem, mindenkivel!
 És Martin miatt, mert azért halt meg te is tudod! A legjobb barátom volt!-gyűltek szemembe a könnyeim, de nem engedtem nekik szabad utat. Erősnek kellett lennem.
 -Ez nem igaz! 
 -Oh, de igen! Ott voltam! Láttamahogyan hozzá vágtad, és..
 -Fogd be!-állt fel hirtelen. De nem álltam le, nem tudott rám ijeszteni.
 -Majd azt parancsoltad nyelje le!Ő megtette csak hogy védjen téged, a francba is!-kiabáltam.
 -Azt mondtam fogd be a pofád!-és ekkor megtette amit régen párszor már elkellett viselnem. Megpofozott. Azzal a lendülettel a földre estem, és kezemet a fájó, égető pontra kaptam mivel Jake bélyegzett meg. Mit sem törődve velem, az ajtóhoz sétált.
 -Kaja a szatyorban! Hagyj a kis barátnődnek is. Egyél, mert kell a táplálék a gyereknek!-morogta, majd elhagyta a klubbot. Mi? Honnan tud a babáról? És milyen barátnőről beszélt?
 -Van itt valaki?-kiabáltam csak úgy a semmibe. Ekkor egy ismerős, még is megtört, félelemmel teli hangot hallottam meg, amihez a folyosóról kilépve alak is társult.
 -Elment már?- bújt ki lassan.
 -Tori?!-szaladtam oda hozzá.
Egy pillanatra megálltam előtte, hogy jobban szemügyre vehessem, majd erősen magamhoz öleltem megtört barátnőmet. Nem értettem, hogy került ide hiszen tudtommal még az országot is elhagyta, de jelen pillanatban ez nem is érdekelt.
Gyorsan  fehér szatyorhoz sétáltam, kivettem a tartalmát, és helyet foglaltunk a színpadon, amin régen mi táncoltunk, most pedig itt fogyaszthattuk a reggelinket.
Közben felidéztük azokat az időket, amikor még  a hely tele volt, mi pedig minden műszak előtt az öltözőben imádkoztunk.

Hátra siettünk, majd hosszasan elbeszélgettünk.
 -Valahogyan  ki kell innen jutnunk!-vetette fel.
 -De hogyan? Teljesen összetört a telefonom képernyője!-szedtem fel a földről, és a sérült részét vizslattam.
 -Nekem meg le van kopra merülve.-szontyolodott el Tori, de nekem viszont ekkor beugrott egy zseniális ötlet.
 -Gyorsan! Add a telefonod, és vedd ki az aksid! Van egy tervem!-csillant fel mindkettőnk szeme. Ez az Elena, csak kérlek működjön is!


*Harry szemszöge*
Amint oda értünk a városba Tamaráék elmentek, mi pedig Niall szüleihez vettük az irányt.
 -Remélem apukád tényleg tudja mit kell tenni!-mondtam a mellettem ülő szőkeségnek, aki szinte egész út alatt csak bámult ki az ablakon.
 -Apa a legjobb! Téged is megtaláltunk!

Izgatottan álltunk le a kocsival, majd a bejárati ajtót céloztuk meg. Kedvesen fogadtak minket, mint eddig még mindig, de mikor meglátták arckifejezésünket, tudták hogy baj van.
 -Elena?!-nézett szét hol a biga?...köztünk Trant.
 -Eltűnt..-mondta halkan Emma mögülem, és óvatosan átöleltem az apró lánykát, aki ugyanúgy nézett kis mint az én kedvesem, csak éppen nem az volt.
 -Mi az, hogy eltűnt?-kerekedtek ki szemei, amik megint csak Elenára emlékeztettek.
 -Niall!-szaladt ki nevetve Zurie. Felkapta a kislányt, majd odébb vitte, hogy ne hallja miről beszélgetünk.
 -A régi barátja Jake elvitte! Azóta nem tudom elérni!-hadartam.
 -Mikor látták őt utoljára?-ült le a gép elé.
 -Tegnap a londoni temetőben.-mondtam egyértelműen. Nyomogatott valamit, majd valahogyan hozzáfért a temető biztonsági kamera felvételeihez. 
 -Ők azok!-suttogtam. Amikor megláttam Elena kétségbeesett arcát, mikor az a szemét a kocsiba tette, ujjamat végig simítottam a képernyőn, és azt hittem felrobbanok!
Feszülten néztük mind a képernyőt, a történéseket. Elena végig hihetetlenül bátor volt, és meg sem rezzent Jake látványán. Viszont amikor ő erősen megragadta a karját mégjobban fel ment bennem a pumpa.
Hogy bánhat így vele? Miért vitte el? Miért ilyen nehéz megtalálni? 
 -Meg van az autó rendszáma. A kollégáim már kiadták a körözést! Nemzetközileg!
 -És nem lehet valahogyan bemérni, mint Harrynél?-sürgette Liam.
 -De lehetne! Viszont ahhoz elkérne érni őt, hogy meglehessen határozni.-mondta szomorúan Trant. 
 -A fenébe!-túrtam bele idegesen a hajamba, és fel-alá járkáltam előttük alsó ajkamat harapdálva.-Ezt nem hiszem el!

Reménytelenül ültünk a nappaliban. Csendben. Csodára várva.
Hirtelen megszólalt a telefonom, és unottan vettem elő.
 -Ismeretlen!-állapítottam meg hangosan. Trant fölpattant, mi pedig követtük.
A remény tüze eddig pislákolt, hát most lángra lobbant. Valami zsinórral összekötötte a telefonom, és a gépet így bemérhettük a hívás helyét, és ezáltal mindenki hallhatja is ki az.
Ezután rám parancsolt hogy vegyem fel!
 -Elena?!-szóltam bele köszönést elhagyva. Az ideg ígyis majd szét vetett. Majd meghallottam egy angyali hangot.
 -Harry, Harry te vagy az?!


Bells xx

2014. május 18., vasárnap

21.Fejezet

Sziasztok!
Újabb résszel érkeztem, talán ez most izgalmasabb lett 
mint az előzők. 
Nem is csacsogok tovább, ha tetszett komizz, iratkozz fel :)
Jó olvasást!
Puszy, csók :*
 
21.fejezet- "Terhes volnék?"
Megsemmisülve álltam Harry előtt.
Pár pillanatig ő is meredten bámulta a tesztet, majd könnyel telt szemmel rám nézett. Közelebb lépett, és halványan elmosolyodott. Nem szóltunk egy szót sem. Én is elmosolyodtam és lassan elnevettük magunkat, a boldogságtól, megkönnyebbülésből. Csak öleltük egymást hosszú percekig. Hallottam ahogyan szipog egyet-kettőt, és elmorzsol pár könny cseppet. Arcát vállamba fúrta, és ölelését szorosabbá tette. Én is így tettem, és hajába túrva lábujj hegyre álltam hogy még jobban tudjam ölelni. Nem tudtam megszólalni, egy árva hang sem jött ki a torkomon. De talán nem is kellett, hagytam hogy őt is átjárja az érzés ami bennem is dúlt, és hogy gondolkozhasson.
 -Bejöhetünk?-dugta be a buksiját Niall. Harry eleresztett, pólója szélével megtörölte a szemét, és tekintete Niallra tévedt.
Csak rá néztem bátyámra, és már tudta.
 -Akkor..akkor..-dadogta a hasam felé bökve fejével. Némi féltést véltem fel fedezni szemeiben, és arc ki fejezésében.
 -Pozitív lett Niall.-léptem közelebb hozzá.
 -Istenem..! Ajánlom, hogy én legyek a keresztapja!-ölelt meg sóhajtva. A könnyeim felszínre törtek. Egy részt a boldogságtól, más részt pedig féltem.
Féltem feladni az eddigi életem. Féltem készen állok-e hogy a gyermekünket feltudjam nevelni. És féltem még kilenc hónapig a szívem alatt hordozni.

Pár óra múlva, lefekvéshez készülődtem, de előbb még egyedül a szobában merengtem. Harry zuhanyozni volt, szóval alkalmam nyílt kicsit gondolkozni. A nagy tükör előtt álldogáltam. A hasamat tanulmányoztam. Játszadoztam a gondolattal "Milyen lesz ha anya leszek?".
Felhúztam a pólómat, és a hasamra tettem a kezem. Simogatni kezdtem, és elmosolyodtam.Egy melengető érzés fogott el, nem tudom elmagyarázni, de maga a tudat, hogy bennem növekszik egy kis csemete, boldoggá tesz.
 -Szia baba.-jött be Harry törölközővel a derekán, majd adott egy puszit. Gyorsan föl kapta a bokszerét, és hátulról átölelve rátette kezét az enyémekre. Egyenesen nézett a tükörbe, hol a hasamat, hol az arcomat méregette.
 -Mire gondolsz most?-kérdeztem felé fordulva.
 -Vajon fiú, vagy lány lesz?-mosolyodott el.
 -Most komolyan?! Erre gondolsz? Te nem is félsz?-ültem le az ágyra.
 -Persze, hogy félek. Tudod te hogy be vagyok parázva? Viszont...ha minden igaz, kilenc hónap múlva apa leszek!-guggolt le elém mosolyogva. Nyugodtságát sugározta felém, amitől én is le csillapodtam.
 -Tényleg örülsz neki?-fogtam meg a kezét.
 -Most viccelsz asszony?-kapott föl az ölébe. Lábaimat dereka köré fontam, és erősen öleltem a nyakát. 
Nem akartam őt elengedni. Jó érzés volt magam mellett tudni. Megkönnyebbülés valamennyire számomra, hogy ő így állt hozzá a dolgokhoz, de kicsit aggaszt is mert lehet nem veszi eléggé komolyan.
El sem akartam hinni, hogy örül hogy apa lesz. Majd letett és megsimította a hasam.
 -Tuti lány lesz!-vigyorgott.
 -Honnan tudod? Lehet kisfiú.
 -Nem! Egészen biztosan kislány lesz!!-adott egy puszit az orromra, majd bebújtunk az ágyba, és egymás karjaiban elaludtunk.

*Harry szemszöge*
Reggel különösen korán keltem, ez főleg a telefonomnak köszönhető.
A folyamatos csörgése az agyamra ment. Gyorsan ki kapcsoltam, és az ágy alá helyeztem, majd vissza bújtam ébredező kedvesem mellé. Hátulról cirógattam szép hosszú, csillogó haját. Tudom hogy ez megnyugtatja. Aztán felém fordult.
 -Jó reggelt!-dünnyögte álmosan, egy halvány mosolyt eleresztve felém. 
Még így is gyönyörű volt számomra. A szemén alig látott kis a csipától, mosolya még halovány volt, de így is bűbájos. Haja kócos, mert elaludta, viszont még mindig hívogató, hogy csókunk közben beletúrhassak. 
Tudom hogy fél, meg van rémülve, ahogyan én is. De boldog is vagyok. Igaza van Niallnek, talán túl fiatalok vagyunk, de a szeretetünk egymás, illetve a pici iránt óriási. És mindent megteszek hogy ez így is maradjon. Tudom hogy félig még én is gyerek vagyok, de próbálok nem úgy viselkedni, és nem bántani  Elenát. Csak támogatni, és mellette lenni a végsőkig. Szeretném őt mindig óvni, és biztonságban tudni. Az elmúlt hetek nagyon nehezek voltak, de már több napja, hete nem hallottunk Jake felől. Azt hiszem végre kifújhatom a levegőt, és fellélegezhetek. Nem tudom mihez kezdenék... tényleg nem!
Hosszú szemkontaktus után csókjaira éheztem, amit ő is észre vett és csak kacagott. Nem kellett sokat ajkaira várnom. Felém hajolt, és lecsapott akár egy hiéna. Sokáig ízleltem puha ajkait, majd elvált tőlem, és a mellkasomra tette a kezét.
 -Mi a baj?-könyököltem fel, össze ráncolt homlokkal.
 -Kérdezhetek valamit?-ült le mellettem. Felhúzta a térdeit, és nézett maga elé.-Kilenc hónap múlva is szeretni fogsz száz kilósan, és utána az éjszakázástól zombi ként, és hisztisen?-tette fel a szinte teljesen fölösleges kérdéseit, amin én csak elmosolyodtam.
 -Tök mindegy, hogy nézel ki! Kócosan vagy ápoltan, ducin vagy vékonyan, mosolyogva vagy durcáskodva, ez mind te leszel, illetve te vagy! Szeretlek most, és szeretni foglak akkor is! Most már egy család vagyunk, és én mindig ott maradok melletted!-fogtam meg mind két kezét. Láttam hogy könnyes lesz a szeme. Nyelt egyet, majd beszédre nyitotta a száját.
 -Érzed ezt?-tette szívére a kezem, és folytatta.-Mindig ilyen hevesen ver akárhányszor itt vagy, akárhányszor hozzám érsz, vagy csak megérzem az illatod! Minden érintésedtől liba bőrödzik a testem minden porcikája! Mikor a rekedtes hangoddal fülembe suttogod hogy "Szeretlek" kiráz a hideg, és szárnyalni tudnék! És félek hogy nem érzem ezt többet, hogy egyszer csak vége. Mert szeretlek! Az életemnél is jobban. És igen félek a szüléstől hiába szeretem a gyermekünket. Félek hogy nem vagyok alkalmas szülőnek. Félek hogy nem leszek jó anya. És nem tehetek róla de nem szeretném hogy a kisbabánk is átélné kicsi korában mint amit én, félek hogy elmész.. és itt hagysz..!- patakban folytak a könnyei, és megértettem miért fél mind ezektől. Őt elhagyta az apukája, és attól fél hogy ez ismétli ön magát. De nem! Soha! 
Miközben elmondta mi bántja, én sem bírtam tovább erős maradni. Szemeimben is gyűltek a könnyek, amik hamar felszínre is törtek.
 -Soha nem kell e miatt félned! Érted? Soha, amíg én élek! Nekem más nem létezik, csak te és a baba! Örökké melletted maradok ígérem!-mondtam néha akadozva a sírástól, és folyamatosan törölgettem az arcomról leguruló könny cseppeket. Először nem mondott semmit, csak az ölembe pattant, beletúrt a hajamba, és a vállamba túrta a fejét. Szapora könnyeitől nedves lett a bőröm, de nem bántam. Erősen megöleltem, és mélyen a hajába szippantottam.  
*Elena szemszöge*
Miután összeszedtük magunkat, elindultunk az orvoshoz. Már kértem idő pontot a nőgyógyászatra Dr.Dilan-hez, így ő már vár ránk.
A reggeli érzelmi hullámból nehéz volt kiszakadni, de tudtam hogy együtt mindent sikerülni fog. 
Örülök, hogy ha már ilyen szituációba keveredtem valakivel, az a valaki Harry. Mindig erőt ad, és van célom. 
  1. Megszülni a közös gyermekünket.
  2. Szeretni amíg csak élek.
  3. És Harryt magam mellett tudni utolsó perceimben is.
Nagy nehezen megérkeztünk a kórházba. Gyorsan megkerestük Dr.Dilant, aki a rendelőjében fogadott minket. Most kiderül minden.
Rövid tájékoztatás után feltett néhány kérdést, majd jött a számomra kínos vizsgálat.
 -Nos.-kezdett bele a doktor Úr.-Igazolhatom, hogy valóban állapotos Miss Navel, méghozzá csupán pár napos, alig egy hetes a magzat. Nem tudom hogyan jelentkezett ilyen hamar, ritka az ilyen, de semmi rendellenesség nincs. Viszont! Mivel mint mondta, születése oda szívbeteg, ezért magára, és a babára nézve is a szülés kockázatos, hanem vigyáznak. Szóval próbáljátok kerülni a feszültséget, a stresszt. Rendben?-eresztett felénk egy melengető mosolyt.
 -Rendben Doktor Úr! És mikor kell vissza jönnünk következő vizsgálatra?-fogta meg aggodalmasan a kezemet, miközben Dr.Dilan-nek beszélt.
 -Ha nem érez fájdalmakat, illetve minden rendben van egy hónap múlva. De ha bármi differencia van, vagy kérdése lenne itt a névjegyem. Hívjon bármikor!-megköszöntük a segítségét, Harry kezet rázott vele, és kijöttünk a rendelőből. Amikor kimentünk a kórház ajtaján, pár paparazzo próbált meg minket megzavarni, de sikertelenül. Nem foglalkoztunk velük, túl boldogok voltunk.
Az érzések, a félelem, boldogság, szeretet, és a feldúltság felváltva töltötték be egymás helyét. Akárhányszor össze akadt tekintetünk Harryvel, sugárzott. Látszott rajta mennyire boldog, és ettől én is kivirultam.
 -Úton van az én kis csemetém!-sóhajtott mosolyogva, vezetés közben, és talán még pár öröm könnyet is elmorzsolt. Fogalmam sem volt mit gondoljak. Csak annyival voltam tisztában, hogy Harryt és a babát is feltétel nélkül szeretem.
 
Arra eszméltem fel hogy valami búg a zsebem. Megnéztem hát az emlékeztetőm. Holnap lesz Martin halálának évfordulója. Az arcom komollyá vált, és könnybe lábadt a szemem, amit Harry is felfedezett.
 -Baj van?-tette combomra férfias kezét.
 -Holnap lesz Martin halálának évfordulója.-hajtottam le a fejem. Nem szólt semmit csak simogatta a lábam és tovább vezetett.
 
Otthon amint beléptünk az ajtón, mindenki elhallgatott a nappaliban, és ránk emelték tekintetüket. 
 -Sziasztok.-köszöntem alig hallhatóan.
Tudtam hogy tudják, és most válaszra várnak.
 -Na? Mit mondott a doki?-állt fel Niall, és egyre közeledett.
 -Megerősítette, hogy valóban kisbabát várok.
Mindenki ledöbbent, de nem láttam se haragot, se szánalmat felőlük. Csak döbbentséget. Kis idő után, mikorra sikerült feldolgozniuk mind felajánlották a segítségüket, és kedvesen, némi izgatottsággal öleltek meg.
 -És fiú vagy lány lesz?-kérdezte Niall míg leült mellém, a többiek meg körénk.
 -Még nem tudni. Csupán alig egy hetes a magzat, egy hónap múlva kell vissza mennünk, akkor többet tudnak mondani.
 -Úgy is kislány lesz!-ült le a másik oldalamra Harry, egy pohár vízzel a kezében amit nekem szánt.
 -Honnan veszed?-nézett rá mosolyogva Liam.
 -Érzem. Furcsa, de érzem hogy az lesz. És az enyém!-mosolygott rám, még is komolynak tűnt a tekintete. Sokáig beszélgettünk.
Azt is elmeséltük hogyan fogant meg a mi kis gyermekünk, de természetesen a részleteket ki hagytuk.
 -De miért nem vigyáztatok?!-tette fel a nagy kérdést Liam, amin Harry felhúzta magát. Biztosan kioktatásnak vette.
 -AZ az igazság, hogy felelőtlen voltam. Annyira elkapott a hév, hogy odébb dobtam a Durex-et, és nem gondolkodtam. Hiába kérek bocsánatot, nem változtat semmin! Teherbe ejtettem Elenát, és ennek ő issza a levét! Hiába mondja hogy jól van, tudom hogy fél, látom a szemében! 
De én megígértem hogy mellette leszek 100%-ban,! És én is rettegek ettől az egésztől, de szeretem Elenát, és a babát is! Még kérdés?  Nincs, szuper!-emelte fel a hangját, majd megfordult és felslattyogott a szobájába. Gondolkodóba estem. Minden szava kegyetlenül őszinte volt. 
Összezavarodtam...
Este felmentem zuhanyozni, majd saját ágyamban hajtottam álomra a fejem.
 
Reggel nagyon nehéz volt felkelnem, és a közérzetem sem volt valami jó.
Amiket Harry mondott tegnap az valóban elgondolkodtatott És kell egy kis idő. Egy kis idő hogy feltudjam dolgozni ezt az egészet.
Felkell áldoznom az eddigi életem, épülő karrieremet, mindent. A semmiből hatalmas teher ült a vállamon.
Szörnyű érzés. Vagy a karrier, vagy a baba, de bármelyiket választod, már soha nem lehet olyan az életed mint előtte. Viszont, a sok áldozat ellenében sem volt kérdés, hogy megtartom-e a picit.
Nem vehetem el tőle az életét, semmi jogom hozzá, és ő az enyém! 
Egy kis darabka belőlem, és Harryből egyaránt.
 
Unottan ültem a nappaliban, és a csatornákon zongoráztam. 
Még ma nem is beszéltem Harryvel, jobbnak tartottam kerülni most egy kicsit. Persze, nem sikerült.
 -Szia.Mi baj?-ment be a konyhába míg hozzám beszélt.
 -Szia. Semmi, mi lenne?-erőltettem magamra egy mosolyt.
 -Hát tegnap óta hisztizel, csak tudnám miért.-mondta egyhangúan a pultra támaszkodva.
 -Mi az hogy hisztizek? Igazán megérthetnéd hogy ez nehéz nekem, és kell egy kis idő!-fordultam felé.
 -Én mindig megértelek! De engem mikor fog végre valaki megérteni?! Látom a többiek szemében a szánalmat, a sajnálatot mikor rám néznek amiért teherbe estél miattam, és a legrosszabb hogy jogosan!
 -Szóval hiba volt?-könnybe lábadt a szeme.-A kisbabánk egy hiba lenne?!-emeltem fel a hangomat. Kitértem a hitemből. Nem akartam hinni a fülemnek. Azzal kiléptem az ajtón fogva a kocsi kulcsomat, és mikor becsaptam az ajtót Harry még utánam kiabált egy "Nem úgy gondoltam!"-ot, de én beszálltam az autóba, és elhajtottam egyenest a temetőig.
Amikor megérkeztem Martin sírjához elöntöttek  az érzelmek, és előtörtek bennem az emlékek.
 -Jaj Martin. Bár itt lennél, fogadnék te most is meghallgatnál, és mellettem lennél... mint ahogyan mindig is tetted! Bár máshogy történtek volna a dolgok akkor. Hiányzol..és a lelkiismeret is akkoriban szét marcangolt, de Harry megtanította ezt lekűzdeni, és nem magamat hibáztatni, mert te is így akarnád...-mondtam a semmibe egészen halkan, remélve hogy ott ahol van most hallja ezt. Ekkor lágy szellő támadt fel. Mint ha lélekben itt lenne. Szinte éreztem a jelenlétét.
Amikor hátra néztem egészen véletlen, akkor megpillantottam három alakot. Sam-et, Tamarát, és Mark-ot, a régi bandából, akikkel akkoriban egészen jól ki jöttem. Mind egy szál vörös rózsát tartottak a kezükben, és lélegzet vissza fojtva jöttek közelebb. 
 -Sziasztok.-köszöntem alig hallhatóan, halvány mosoly kíséretében.
 -Elena?! Elsem hiszem.-ölelt meg Tamara, aki akkor este kihívta a rendőrséget.
Nagyon meglepődtek a jelenlétemen, hiszen akkoriban teljesen más voltam. Hanyag, vad.. Furcsa volt őket újra látnom.
Ilyenkor elő törnek bennem a régi emlékek.. jók és rosszak egyaránt. Mennyit szórakoztunk.. pusztítottunk..Hmm!
Viszont nem is maradtak sokáig. Sam a kezembe nyomott egy cetlit, amin a számuk szerepelt, majd mikor egy ismeretlen autó megállt, jobbnak látták indulni, hátha ő is idejött. Amikor már messzebb jártak, az ismeretlen felé fordultam.  Jellegzetes járásáról egyből felismertem.
Beleborzongtam látványába, de már nem féltem tőle. Végre itt áll előttem! Szemtől szembe..
A baba erőt adott nekem, és bátorságot. 
Csak álltam rezdületlenül, karba tett kézzel, és megvártam míg egészen közel jön.
 -Miért jöttél ide?! Hogy van képed ide jönni?! Miattad halt meg!
 
Bells xx 
Remélem tetszett!